Sütiket használunk a böngészési élmény javítására, a tartalom megjelenítésére, valamint forgalmunk elemzésére.
További információk: Süti tájékoztató
Közlekedési morál és kultúra az utánképzés tapasztalatai alapján
A közhiedelem úgy tartja, hogy az utánképzés tulajdonképpen a járművezetői tanfolyam újbóli elvégzése, csak egy kicsit másképp, mint az a vezetői engedély megszerzése előtt történt. Sokan ezért ezt valamiféle "szigorított vizsgának" vagy "újravizsgázásnak" tekintik, ezért az utánképzésen való részvételt a vezetők többsége büntetésként éli meg. A valóság azonban az, hogy az utánképzés a közlekedési morál javítását célzó csoportos foglalkozások sorozata.
Sok esetben az ittas vezetés a vezetői engedély azonnali bevonásának oka. A szakértőkből álló úgynevezett feltáró csapat vagy „team” az ittas vezetőket előéletüktől, a vezetéskor mért alkoholszinttől, valamint a feltáráson elért eredménytől és az ott hozott szakmai véleménytől függően osztják be a különböző foglalkozásokra. A feltárás során figyelembe veszik az elkövetett hibákat, szabálysértéseket, és egy beszélgetés során a pszichológus feltérképezi az illető személyiségét. A folyamat végén a háromfős feltáró csapat javaslatot tesz arra, hogy a hét közül melyik program szolgálja leginkább az illető fejlődését. Érdemes kiemelni, hogy ezek közül három eleve az ittas vezetőkre épül.
Az alkoholizmus régi probléma Magyarországon. A közlekedésben csak azért nem okozott régebben annyi bajt, balesetet, mint most, mert sokkal kevesebb embernek volt autója, és nem is mint mindennapi közlekedési eszközt használták azt. Mára az autóvezetés a hétköznapok része lett, csakúgy, mint az ittas vezetés. Ez késztette a jogalkotókat arra, hogy bűncselekménynek minősítsék, ha az ellenőrzés során a gépjárművezető szervezetében véralkohol-koncentráció eléri a 0,50 gramm/litereres, illetve a légalkohol-koncentráció a 0,25 milligramm/literes szintet.
Az utánképzés egyik legfontosabb szerepe az – és ez a gyakorlatban nagyon jól működik –, hogy az emberek tudatát büntetés helyett pozitív szemlélettel formálja és ezáltal felelősségteljes vezetői attitűdöt alakítson ki. Az utánképzési foglalkozásokon eltérő sorsú és gyakorlattal rendelkező gépjárművezetők találkoznak és osztják meg egymással tapasztalataikat. Ez beindítja azt a belső vezetői mechanizmust, amelynek segítségével a vezetők belátják, miért olyan fontos, hogy mindig „tiszta fejjel” üljenek a volán mögé.
Az úgynevezett előéleti pontrendszer is jelentős szerepet játszik mind a kötelező, mind az önkéntes utánképzésben. A közlekedésben agresszív magatartást tanúsító autós sok esetben teljesen józan, a személyiségéből adódóan azonban a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyja. Az ilyen járművezetők legalább olyan veszélyt jelentenek a közlekedésben, mint az ittasan autózók, csak nehezebb őket megtalálni.
Bár az esetek többségében az utánképzési programok segítenek a hazai közlekedési morál javításában, még mindig magas a visszaesők aránya, különösen az ittas vezetők esetében. A Vizsgaközpont szakavatott, több éves, évtizedes gyakorlattal rendelkező munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy helyes útra állítsák azokat gépjárművezetőket, akik akár önszántukból, akár kötelezettségből vesznek részt a programokon.
FONTOS!
Magyarországon a közúti járművezetők utánképzési kötelezettségéről, illetve magáról az utánképzés menetéről, az elvégzendő programokról a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény és a 139/1991. (X. 29.) Korm. rendelet rendelkezik.
A közúti járművezetők utánképzéséről ezen az oldalon találhatók részletes információk.

VASÚTI VIZSGABIZTOSI FELKÉSZÍTŐ 2023
Címke: VASÚT,
A vasúti vizsgabiztos jelölteknek – a vizsgabiztosi névjegyzékbe történő felvételi kérelem beadását megelőzően – a Vasúti Vizsgabiztosi és Ellenőrzési Osztály által szervezett, a vizsga lebonyolításának módjáról szóló felkészítőn kell részt vennie. A felkészítő...

KÖKÉNY RENDSZERREL KAPCSOLATOS FRISS INFORMÁCIÓK
Címke: KÖZÚT,
Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. október 2. és október 8. között, esténként 22:00-tól 24:00-ig a KÖKÉNY rendszer tervezett karbantartása zajlik, amely időtartartam alatt a rendszer nem lesz elérhető. Megértésüket és türelmüket köszönjük! *** Újabb...

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI NYITVATARTÁS VÁLTOZÁS
Címke: LÉGÜGY, HAJÓZÁS, VASÚT, SZAKTANFOLYAM, DRÓN
Tisztelt Ügyfeleink! 2023. augusztus 18-án, pénteken, áramszünet miatt zárva tart a Budapest, III. kerület, Polgár utca 8-10. alatt található ügyfélszolgálatunk. Érintett szakterületek: - szaktanfolyam - drón - hajózás - vasút - légügy Megértésüket köszönjük! ...

Új minisztériumi pályázat képzőszervek számára
Az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatot hirdetett az e-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszerek és az e-learning rendszerű képzéshez szükséges digitális tananyagok akkreditációjának megszerzésére. A pályázat...