Hidegindító - praktikus tanácsok és okos óvintézkedések a téli közlekedéshez

2020. november 26. csütörtök

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a közlekedési társaságok, háttérintézmények bevonásával összeállított kiadványban emlékezteti az autósokat, biciklistákat és gyalogosokat a téli közlekedés kockázataira. A járványhelyzetre tekintettel a megfelelő felkészüléshez hasznos tanácsokat tartalmazó összegzést idén kizárólag elektronikus úton terjesztik.

Télen a megváltozó útviszonyok, a meghosszabbodó fékutak, a kanyarokban könnyen megcsúszó kerekek és a korai sötétedésből, ködből pislákoló lámpákkal előtűnő járművek is fokozott baleseti kockázatot jelentenek. Ha az évszak fagyos és csapadékos, az alacsonyabb átlagos haladási sebesség miatt többnyire a könnyű sérüléses, koccanásos balesetek száma nő. Enyhébb, száraz időjárás esetén a balesetek következményei súlyosabbak lehetnek. Megfelelő felkészüléssel nemcsak a kellemetlenségektől, bosszúságoktól kímélhetik meg magukat, hanem a veszélyhelyzetek kialakulását is megelőzhetik a közlekedők.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A járványügyi óvintézkedések következtében sokan otthon maradnak, így a következő hetekben várhatóan kevesebben lesznek az utakon. Ettől azonban még ugyanúgy vigyáznunk kell egymásra a közlekedésben is, főleg mert a fertőzéstől tartva számos gyakorlatlanabb vezető válthat autóra.” 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztató anyaga a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a MÁV, az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Volánbusz közreműködésével készült el. A kiadvány bepillantást enged a vasúttársaság, a közútkezelő és az autóbuszos szolgáltató téli üzemelési gyakorlatába. A fokozott odafigyelésre a tárca közúti ellenőrzésekkel is felhívta volna a figyelmet, az idei tematikus akció azonban a járvány miatt elmarad. 

„Tavaly a járművek téli felkészítettségét vizsgáló szakemberek 1280 megállított személygépkocsi közül 276 esetében tártak fel hiányosságot. A leggyakrabban a külső fényszórók, lámpák, az ablakmosó folyadék és az ablaktörlő lapátok állapota kapcsán merültek fel problémák. Az eredményekből tehát meglátszik, hogy kis odafigyeléssel és ráfordítással is sokat javíthatunk autónk biztonságos közlekedésre való alkalmasságán” – tette hozzá az államtitkár.
 

Figyelem! A nagy hőségre való tekintettel, 2026. június 29. és 2026. július 3. között a motoros járműkezelési és forgalmi vizsgák díjmentesen lemondhatók!

Címke:

A díjmentes vizsgák érvényesítése érdekében a képző szervek az illetékes megyei kirendeltség hivatalos...

Szabadság miatti zárvatartás - Kalocsán - 2026.07.02-án és 2026.07.03-án

Címke:

A Bács-Kiskun vármegyei kalocsai kirendeltség 2026. július 02. és július 03. napjain szabadság miatt zárva tart. 2026. július 06. napjától a nyitva tartás a megszokottak szerint alakul. A szabadság...

Áramszünet miatti zárvatartás - Tatabányán - 2026.07.09.

Címke:

Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. július 09-én (csütörtökön) tatabányai kirendeltségünkön (2800 Tatabánya, Táncsics M. út 1/D.) ügyfélszolgálatunk áramszünet...

Általános tájékoztató a 2026. évi vizsgadíjak változásáról

Címke:

A KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. tájékoztatja ügyfeleit, hogy a közúti gépjármű-közlekedési hatóságként eljáró építési és közlekedési miniszter 2026. április...