ÚJ MINISZTÉRIUMI PÁLYÁZAT KÉPZŐSZERVEK RÉSZÉRE

2024. június 13. csütörtök

Az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatot írt ki az e-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszerek, valamint tanfolyamok és szaktanfolyamok elméleti tananyagait tartalmazó digitális tananyagok tanúsítására és minősítésére.
 
Pályázatot benyújthat bármely –  a Kkt. 18. § (2) bekezdése szerint a közlekedési hatóság által kiadott érvényes képzési engedéllyel rendelkező – olyan képző szerv, amely:

  • a pályázat tárgyát képező Keretrendszer és/vagy Tananyag felett szerzői joggal rendelkezik, vagy 
  • rendelkezik olyan dokumentummal a szerzői jog jogtulajdonosától, miszerint a Keretrendszerre és/vagy Tananyagra vonatkozóan a pályázat időtartamára és az akkreditáció lehetséges időtartamára (60 hónap) – jogszabályban előírt feltételeknek megfelelő – olyan felhasználási joggal bír, amely tartalmilag lehetővé teszi, hogy a pályázó a pályázat tárgyát harmadik fél részére – díjmentesen vagy díj ellenében – képzés céljából hozzáférhetővé tegye.

A pályázat benyújtási határideje: 2024. július 4.

A pályázati anyag innen tölthető le

Hatvanhat jelölt vett részt a vizsgabiztosi minősítő vizsgákon

Címke: közút,

Sikeresen zárult a közúti járművezetői vizsgabiztosjelöltek őszi alapminősítő vizsgaidőszaka, az országos vizsgaszervezésnek köszönhetően a jelöltek lakóhelyükhöz közelebb adhattak számot...

Áramszünet miatti zárvatartás - Zalaegerszegen!

Címke: ÜGYFÉLSZOLGÁLAT, KÖZÚT

Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. november 11-én (szerdán) ügyfélszolgálatunk áramszünet miatt zárva tart. Megértésüket köszönjük! ...

1956. október 23.

Címke:

...

Tájékoztatás országos ügyfélszolgálati szünetről, 2026.10.23.

Címke:

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2026. október 23. napján (nemzeti ünnep) ügyfélszolgálataink zárva tartanak. Ezen a napon ügyintézésre nincs lehetőség. Az ügyfélfogadás a...