Több mint 750 ezer közlekedési vizsgaesemény zajlott le 2022 első nyolc hónapjában

2022. szeptember 21. szerda

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) Nonprofit Kft. munkatársai az év első nyolc hónapjában több mint 750 ezer közlekedési vizsga, vizsgálat és utánképzés lebonyolításában vettek részt. Ez jelentősen, mintegy 34 százalékkal múlja felül 2021 azonos időszakának mutatóját.

A közúti járművezetők január eleje és augusztus vége között összesen több mint 372 ezer elméleti és gyakorlati vizsgaeseményen vettek részt. Ez több mint 11 százalékkal haladja meg a tavalyi esztendő első nyolc hónapos eredményét (kb. 331 ezer vizsgaesemény). A legtöbb jelentkezőt felvonultató „B” kategóriában mintegy 121 ezer elméleti és 138 ezer forgalmi vizsgát regisztráltak a társaság munkatársai. Előbbi esetben közel 5, utóbbi esetben pedig mintegy 12 százalékos növekedés tapasztalható 2021-hez képest.

Jelentős emelkedésről lehet beszámolni a közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak esetében is. A vizsgaesemények száma ezen a területen az év első 8 hónapjában megközelítette a 324 ezret. Ugyanez a szám 2021 hasonló időszakában mintegy 186 ezer volt, vagyis ezen a területen közel 74 százalékos növekedés tapasztalható.

A vasúti területen 2022 januárja és augusztusa között közel 31 ezer vizsgaeseményt regisztráltak, mintegy 10 ezerrel többet, mint tavaly. A hajós vizsgák száma (10 957) ugyan némileg elmaradt a 2021-es értéktől (12 600), de közel 6 százalékkal így is felülmúlja az idei tervet.

A Vizsgaközpont vizsgáztatási tevékenysége 2021-ben két területtel is bővült: a távoli pilóta képzések megszerzéséhez szükséges vizsgák lebonyolítását tavaly február óta, míg az elméleti légügyi vizsgák szervezését 2021. július 1-től végzi. A társaság által lebonyolított drón vizsgaesemények száma 2022 első 8 hónapjában 1100 körül alakul, míg a légügyi vizsgaesemények (kitöltött tesztek) száma megközelítette a 3 ezret.

A Vizsgaközpont pszichológusai 2022 januárja és augusztusa között összesen közel 9200 pályaalkalmassági vizsgálatot hajtottak végre, mintegy 11 százalékkal többet, mint 2021 hasonló időszakában. A szakterület munkatársai által elvégzett közlekedési igazságügyi szakértői vizsgálatok száma 135 volt. Tavaly az első nyolc hónapban 79 ilyen vizsgálatra került sor.

A fenti adatok alapján kijelenthető, hogy a közlekedési vizsgáztatási terület teljesítménye a vizsgaesemények és vizsgálatok számát illetően megközelítette a járvány előtti szintet. 2020 és 2021 veszélyhelyzeti intézkedéseivel ellentétben a Vizsgaközpont 2022-ban nem kényszerült tevékenysége felfüggesztésére. A vizsgák lebonyolítására nem vonatkoztak rendkívüli szabályok, az elméleti vizsgákat létszámkorlát nélkül lehetett megtartani, a vizsgatermek teljes kapacitással működhettek.

A Vizsgaközpont továbbra is rugalmasan kezeli a vizsgajelentkezéseket, és hivatali időn túli vagy hétvégi vizsgaidőpontokat is biztosít ügyfelei számára. Részben ennek köszönhető, hogy a várakozási idő 2022-ben sem nőtt: a vizsgázók a leginkább terhelt időszakokban is jellemzően két hétre kaptak időpontot.

MA ESTE RÖVID IDEIG A KÖKÉNY RENDSZER NEM LESZ ELÉRHETŐ

Címke: KÖKÉNY,

Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy április 5-én, pénteken 21:00 és 21:30 között a KÖKÉNY rendszer tervezett karbantartása zajlik, amely időtartartam alatt a rendszer nem lesz...

VASÚTI VIZSGABIZTOSI FELKÉSZÍTŐ - 2024

Címke: VASÚT,

A vasúti vizsgabiztos jelölteknek a vizsgabiztosi névjegyzékbe történő felvételi kérelem beadását megelőzően a Vasúti Vizsgabiztosi és Ellenőrzési Osztály által szervezett, a vizsga lebonyolításának módjáról szóló, két napos felkészítőn kell részt venniük. Első...

ÁTMENETI SZÜNET A VASÚTI ÜGYFÉLFOGADÁSBAN

Címke: VASÚT,

2024. március 26-án 11:00 után az ügyfélfogadás szünetel a Vasúti Vizsgaközpontban (az érintett helyszín: 1033 Budapest, Polgár utca 8-10.). A Vasúti Vizsgaközpont ügyfélszolgálatának félfogadási ideje az alábbi oldalon érhető el: https://vizsgakozpont.hu/vasut/elerhetosegek ...

Tájékoztató egyes vasúti időszakos vizsgák módszertanának változásáról

Címke: VASÚT,

2024. május 2-ától az alábbiakban felsorolt vasúti időszakos vizsgák számítógépes tesztvizsga formájában valósulnak meg: Nem járművezető infrastruktúra vizsgák, a következő...