Télivel csak télen! Miért fontos a jó gumiabroncs?

2022. március 06. vasárnap

A közlekedési balesetek több mint 93%-át emberi tényezők okozzák, a fennmaradó 7% egyéb – általában műszaki - hibákra vezethető vissza. Ki ne hallotta volna egy-egy híradásban, hogy a balesetben érintett gépkocsin téli helyett nyári gumi volt, vagy épp nem a megfelelő gumiabronccsal volt felszerelve… De valójában mire is kell odafigyelni? Milyen hibát nem szabad elkövetni, ha felelősen akarunk eljárni ebben is?

Az egyik legfontosabb, hogy mindig az évszaknak megfelelő gumiabroncsot használjunk. Ősszel +7 fok alatt már érdemes téli, tavasszal pedig +7 fok felett nyári gumikra váltani. Bár ezt a tanácsot minden autós ismeri, mégis sok magabiztos sofőr gondolja úgy, hogy az évek alatt szerzett rutinnak köszönhetően könnyűszerrel tudják uralni a tapadás hiányából adódó váratlan helyzeteket és nem sietik el a gumik cseréjét évszakváltáskor. Ugyancsak szép számmal találkozhatunk olyan gyakorlott autóssal, aki nyáron koptatja téli abroncsokat, pedig ez nem csak észszerűtlen, de balesetveszélyes is.

Mi a különbség a téli és a nyári gumi között?

Szemmel is jól látható a mintázatuk és jelölésük alapján, hogy melyik a nyári és melyik a téli gumiabroncs. A téli gumik bordázata  sokkal nagyobb, mélyebb, ezek képesek a latyakos, havas úton is “megkapaszkodni”, hiszen ezeknek a bordáknak köszönhetően lesz jobb a tapadás és stabilabb az úttartás. A mintázaton túl a gumik szerkezete is eltérő, ami ugyancsak nagyon fontos szempont. A téli gumi rugalmasabb, alacsonyabb hőmérsékleten is alkalmas a közlekedésre, nyáron viszont könnyen felpuhul - hőségben egyáltalán nem szerencsés ezzel közlekedni.

Miért veszélyes nyáron téli gumival közlekedni?

Sokan azt gondolják, ha a téli gumi télen jobb tapadást biztosít, mint a nyári gumi, akkor nyáron sem lehet baj a használatából, legfeljebb egy kicsit többet fogyaszt majd az autó. Vannak olyanok is, akik éppen a takarékossági szempontok miatt közlekednek a hőség idején is téli gumival, mondván, hogy a 4 milliméteres profilmélységűre kopott téli abroncsokba egy nyári szezon még „belefér”. Sajnos ez hibás gondolkodás, ugyanis a gumitesztek eredményei is azt mutatják, hogy a magas hőmérsékleti tartományban a téli gumi a száraz úttesten ötödével, nedves útburkolaton pedig harmadával hosszabb fékúttal üzemel – ezek pedig már jelentős, akár életveszélyes helyzeteket is előidézni képes eltérések.

Mi a helyzet a magyar utakon?

Bár nem létezik hivatalos statisztika arra vonatkozóan, hogy a magyar autósok milyen arányban használnak az évszaknak megfelelő gumiabroncsot, az Autónavigátor portál időről-időre felméri az évszaknak megfelelő gumikkal felszerelt autók számát. 2020 nyarán a szakemberek - köztük az országos rendőrkapitányságok munkatársai - 1500 autó abroncsait vizsgálták. Az eredmény nem is volt olyan rossz, mint azt elsőre várnánk, az autók közel 90%-án az évszaknak megfelelő gumiabroncs volt, ráadásul a vizsgált autók felére prémium kategóriás abroncsot választott tulajdonosa. A profilmélységet vizsgálva az átlag 4,6 milliméter volt – ez alapvetően jónak tekinthető; de fontos megemlíteni, hogy a felmérés csak a nyári gumiabroncsokat vizsgálta.

Érdekesség, hogy négy évvel korábban még egészen mást mutattak a számok. Noha a profilmélységgel akkoriban sem volt probléma, 2016-ban csupán az autósok kétharmada használta az évszaknak megfelelő gumiabroncsot. Több mint egynegyedük téli gumival, míg a sofőrök 7 százaléka a négyévszakos gumiabroncs mellett döntött. A járművezetők között nagyságrendileg 50-50%-ban oszlott meg a prémium kategóriás, illetve a gyengébb minőségű gumiabroncsok aránya 

Sokan nem tudják!

A 4 mm-es profilmélység a téli gumira nem csupán ajánlás, hanem jogszabályi előírás. A 6/1990 KÖHÉM Rendelet 2. § (17a) meghatározásában a „téli gumiabroncs az olyan gumiabroncs, amelynek a gyártása során az anyagkeveréket, a futófelület mintázatát, a szerkezetét a téli időjárási körülményekhez és útviszonyokhoz választották meg annak érdekében, hogy alacsony hőmérséklet melletti rendeltetésszerű használata során fokozott kapaszkodóképességgel rendelkezzen”.

Most már érti?

Mivel a gumiabroncs az egyetlen érintkezési pont a gépkocsi és az útfelület között, rendkívül fontos megőrizni az abroncsok minőségét és teljesítményét a biztonság és a mobilitás biztosítása érdekében. Ha bizonytalan a választásban, kérje szakember segítségét, mindenképp megéri jól dönteni – ebben is.

Az Autonavigátor 2021-es nyárigumi-tesztje IDE, a 2022-es IDE kattintva olvasható el.

BIZTONSÁGOS ÉS STRESSZMENTES KÖZLEKEDÉS AZ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN: TIPPEK ÉS TANÁCSOK

Címke:

A karácsonyi időszak varázslatos hangulata mellett sajnos gyakran együtt jár a megnövekedett közlekedési forgalom, amely dugókat, hosszabb várakozási időket és stresszes helyzeteket eredményezhetnek az...

ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK KIEMELKEDŐ MUNKATÁRSAINK

Címke:

Idén először rendezte meg a Vizsgaközpont a díjátadóval egybekötött évzáró ünnepségét. A rendezvényen részt vettek az Építési és Közlekedési Minisztérium, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet képviselői, valamint a Vizsgaközpont vezetői és azok a munkatársak,...

PÁLYÁZAT: JÁRMŰVEZETŐI VESZÉLYHELYZETEK GYAKORLÁSÁRA ALKALMAS SZIMULÁTOR TÍPUS AKKREDITÁLÁSA

Címke: KÖZÚT,

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek...

DECEMBERI NYITVATARTÁS

Címke:

Tekintettel az év végi áthelyezett ünnepnapokra, a Vizsgaközpont december 6-án, 7-én, illetve 13-án és 14-én a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja ügyfeleit és szakmai partnereit. A vármegyei és fővárosi közúti ügyfélszolgálatok pontos nyitvatartási rendje IDE...