Kik azok a közúti közlekedési szakemberek?

2021. július 09. péntek

Ez a gyűjtőfogalom egy sokrétű, különböző foglalkozásokat magában foglaló szakterület. Cikkünkben ebbe szeretnénk mélyebb bepillantást adni.

A közúti közlekedési szakemberek alatt azokat a személyeket értjük, akik közúti közlekedéshez kapcsolódó munkát végeznek, és bizonyos nemzetközi vagy hazai jogszabályok valamilyen alap- vagy továbbképzést írnak elő számukra. Ez az alap- vagy továbbképzés nem a jogosítvány, hanem valamely egyéb szükséges okmány, bizonyítvány, igazolás vagy oklevél megszerzését jelenti.

Mindannyian ismerjük József Attila Altató című versét, melyben a magyar irodalom egyik leggyakrabban idézett sorai biztatják elalvásra a kis Balázst. A „Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. -Aludj el szépen, kis Balázs” sorok számos átköltött változatával találkozhatunk, de például a „Közúti közlekedési szakember leszel s katona!” verzió ritkábban hangzik el a pályaválasztással kapcsolatos hétköznapi beszélgetések során. Pedig a közúti közlekedési szakemberek által végzett tevékenységek változatos világa a versben említett foglalkozásokhoz hasonlóan izgalmasnak tűnhet egy játékos pályaválasztási tanácsot hallgató gyermek számára.

Így, például, ki ne ábrándozott volna gyerekként arról, hogy 

  • egy 40 tonnás teherautó-szerelvénnyel járja Európa autópályáit,
  • 16 méteres csuklós busszal manőverezik hajszálpontosan a szűk városi utcákban és találja meg a lehetetlen íveket,
  • robbanóanyagot vagy egyéb veszélyes anyagot szállít,
  • hatalmas kotrógéppel mozgat meg földhalmokat.

A felsorolt tevékenységek csak egy apró szeletét jelentik ennek a sokrétű szakterületnek. A számos egyéb idetartozó képesítés (taxivezető, fuvarozó vagy buszos vállalkozó, járművezető oktató) között biztosan van olyan, amiben a felnőttek nagy része is megtalálhatja a szépséget, a szakmai kihívást és kiteljesedést, illetve a hatalmas felelősséget.

A kiragadott izgalmas tevékenységek vagy bármely más, közúti közlekedési szakemberhez köthető feladatok végzéséhez szükséges képesítést úgynevezett szaktanfolyami képzés elvégzésével és sikeres vizsga letételével lehet szerezni. A képzésre az adott tevékenység típusra engedéllyel rendelkező képző szerveknél lehet jelentkezni, majd a Vizsgaközpont által vezényelt szakmai vizsgabizottság előtt kell a képzéstípustól függően elméleti és/ vagy gyakorlati vizsgát tenni.

A sikeres vizsgát követően a Vizsgaközpont kiállítja a képesítést igazoló okmányt és eljuttatja azt a vizsgázóhoz.

Vasúti vizsgabiztosi felkészítő 2026 őszén

Címke: VASÚT,

A vasúti vizsgabiztos jelölteknek, a vizsgabiztosi névjegyzékbe történő felvételi kérelem beadását megelőzően, a vizsga lebonyolításának módjáról szóló felkészítőn kell részt venniük. Az őszi felkészítőre a jelentkezési időszak megkezdődött. A jelentkezésről, valamint a...

Tájékoztatás az Ügyfélkapu+ és DÁP hitelesítési szolgáltatás átmeneti elérhetetlenségéről

Címke: KAV,

a { text-decoration: none; color: #464feb; } tr th, tr td { border: 1px solid #e6e6e6; } tr th...

Tájékoztatás Hajózási ügyfélszolgálatok szeptember 25-i zárvatartásáról

Címke: HAJÓZÁS,

Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy szakmai napok miatt 2026. szeptember 25-én, pénteken a mohácsi, siófoki és budapesti hajós ügyfélszolgálatok zárva tartanak. Kérjük,...

Tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Biztonság Hete

Címke:

Szeptember 14-én indul a jubileumi, 10. Biztonság Hete, amely szeptember 14. és 22. között országszerte változatos programokkal, interaktív bemutatókkal és közlekedésbiztonsági eseményekkel várja az érdeklődőket. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az ORFK Országos...