Húsvét: a pandémia és az ittas vezetés kapcsolata
A hagyományoknak megfelelően a kereszténység legnagyobb ünnepe alatt nő az alkoholfogyasztás, ezért érdemes áttekinteni, hogy mi várható az utakon és milyen következményekkel jár az ittas vezetés.
2020 elején egy új veszéllyel szembesült a világ: az új koronavírussal. A 2000-es években már voltak hasonló típusú kórokozók által kiváltott fertőzések a világban korábban is (SARS vagy a MERS), de ezek helyben lecsengtek, és bár elég sok emberéletet követeltek akkor is, világjárvány nem alakult ki miattuk.
Közel másfél forgatta fel egész életünket a pandémia, ami számtalan negatív hatással járt és járhat a mentális egészségünkre nézve. A mentális problémák hátterében a gazdasági bizonytalanság, a megélhetési kihívások, a komfortzónából való kizökkenés és a vírus miatti halálesetek is állhatnak. Ide kell sorolni a poszt-COVID-19-szindróma is, ami a vírus tudományosan igazolt hatása negatív hatása az idegrendszer működésére.
Egy tavaly év végi nemzetközi vizsgálat szerint a járvány miatt a depressziós tünetek száma megháromszorozódott, a szorongásos tüneteké pedig megkétszereződött. A SOTE Magatartástudományi Intézet igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: „pszichésprobléma-cunamira” számítanak a járvány leküzdése után.
Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház főorvosa szerint a korlátozó intézkedések tovább erősítik a pótszerek használatát, emelkedik az otthoni alkoholfogyasztás, a nikotinfüggők egyre többet dohányoznak, de a sorozatfüggőséget is felerősíti a bezártság. Hozzátette: akár három hónap alatt is függővé válhat valaki, s kérdés, mi lesz a járvány leküzdése után. A szakember tavaly azt nyilatkozta, hogy Magyarországon csaknem 800 ezer alkoholbeteg lehet. Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy hazánkban csaknem minden háztartásra jut legalább egy, súlyosan szenvedélybeteg ember.
Ezen a helyzeten csak rontott a világjárvány. Egy nemrégiben megjelent nemzetközi tanulmány szerint a korlátozások során tapasztalható alkoholfogyasztás további következményekkel járhat, hosszabb távú egészségügyi problémákat okozhatnak a veszélyeztetett személyek számára, ami gyakorlatilag egy második egészségügyi válsághoz vezethet.
A számok pedig már akkor elképesztőek voltak, tavaly tavasszal ugyanis az alkohol értékesítése világszerte 291 százalékkal nőtt. Sokan tehát az izolációjuk okozta stresszt egyértelműen az alkoholba fojtották. A WHO szerint az alkoholfogyasztás számos fertőző és nem fertőző betegséggel és mentálhigiénés rendellenességgel jár, amelyek a személyeket sebezhetőbbé tehetik a COVID-19-el szemben. Ezért az orvostudomány szakemberei egyöntetűen kérik, mindenki csak mértékkel bánjon az alkohollal, és inkább találjon egyéb szabadidős tevékenységet ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta feszültségeket levezesse. Úgy látszik azonban, ez még mindig nem megy könnyen.
Mivel közeledik a húsvét, amikor a hagyományoknak megfelelően nő az alkoholfogyasztás, érdemes áttekinteni, hogy a fentiekben felvázolt tények tükrében mi várható az utakon az ünnepi időszakban?
A rendőrség idén húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas járművezetőket – nyilatkozta nemrégiben az ORFK balesetmegelőzési osztályának vezetője. A koronavírus-járvány miatt szakítottak a korábbi gyakorlattal, amikor minden járművet megállítottak, helyette célirányos ellenőrzést végeznek, a gépjárművezetők magatartását figyelik, és így szűrik ki az ittas vezetőket. Hozzátette: az ittas sofőrök gyakran jelentősen túllépik a megengedett sebességet, cikázva, a sávokat gyorsan váltva közlekednek, nem használják az irányjelzőt, biztonsági övet, agresszív vezetési stílusukkal veszélybe sodorják a többi közlekedőt. Az alezredes elmondta azt is, az ittasan vezetőkkel szemben közigazgatási bírságot szabnak ki, súlyosabb alkoholos befolyásoltság esetén pedig büntetőeljárást kezdeményeznek.
Elmondása szerint évente közel 16 ezer személyi sérüléses baleset történik Magyarországon, ennek valamivel több, mint nyolc százalékát ittas sofőrök okozzák. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak az ittas járművezetőket szűrik ki, hanem a kijárási korlátozás megszegőit is, ugyanis - mint mondta - a húsvéti locsolkodás nem tartozik azok közé a kivételek közé, amelyek miatt az emberek elhagyhatják a tartózkodási helyüket.
Mit tehetünk azért, hogy elkerüljük ezeket a kellemetlen „mellékhatásokat”, különösen ilyen válságos időkben?
A legtöbb háznál nincs húsvét alkohol nélkül, és sok esetben autózás nélkül sincs. Megnéztük, miként egyeztethető mindez össze.
Alkoholfogyasztás és autózás - hazánkban egy lapon nemigen említhető, hiszen itthon a sofőrök számára zéró tolerancia van érvényben a véralkoholszint kapcsán. Magyarán: a az autóvezetők vérének semmilyen mértékben sem szabad alkoholt tartalmaznia.
Ittas vezetés értelmezése az alkohológia segítségével
A véralkoholszint mérésének legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott módszere a szondáztatás. Az alkohol lebontásában ugyanis nem csak a májunk vesz részt, hanem az a tüdönkön keresztül is kipárolog a véráramból, a szondák pedig ezt észlelik, a kifújt levegővel is kimutatható lesz. Így aztán azzal nem érdemes kalkulálni, hogy az alkoholos befolyásoltság leplezhető lenne. Egyéb praktikák a véralkoholszint csökkentésére sincsenek. Tény ugyan, hogy kevésbé "üt" az ital, ha tele gyomorra fogyasztjuk, ám az előzetes evéssel csak az alkohol felszívódását késleltethetjük. Márpedig minél később szívódik az fel, annál később is lesz lebontva, annál később fog kiürülni szervezetünkből.
Ha tehát bármilyen jellegű italfogyasztás után vezetni kívánunk, akkor azzal kell kalkulálni, hogy a korábban elfogyasztott alkoholt szervezetünk már le kellett, hogy bontsa. Miként tudhatjuk, hogy megtörtént-e ez? Ha szonda nincs kéznél (márpedig jellemzően nincs), akkor az italfogyasztástól számított időméréssel. De tudni kell, hogy ez csak hozzávetőleges tájékozódásra használható, nem köthető a számított időhöz kritika nélkül a vezetés megkezdése.
Az egészséges emberi szervezet 10 testsúly-kilogrammonként képes egy óra alatt egy grammnyi tiszta alkohol lebontására. A kalkulációhoz pedig az egészséges testtömeget érdemes alapul venni. Ennek alapvető és nyilván messze nem kellően alapos számítási módja, ha a centiméterben mért testmagasságból 100-at kivonunk. Egy 180 centiméteres ember tehát óránként 8 grammnyi alkohol lebontására képes. Márpedig egy korsó 4%-os sörben is 20 grammnyi alkohol van, azt tehát elvileg 2,5 óra alatt bontja le az említett átlagos szervezet. A lebontási idő azonban még számos egyéb tényezőtől is függ. Például attól is, hogy a szervezet, főként a máj mennyire volt korábban leterhelve alkoholfogyasztással és -bontással.
Kevésbé megterhelő a testnek, és a gyomor nyálkahártyáját is kevésbé izgatja, ha az alkoholt nem üres gyomorra fogyasztjuk, ez esetben azonban – ahogyan már említettük – a felszívódás és a lebontás is később következik be. Hiszen egyrészt az is megterheli a testet, másrészt az alkohol roncsolja az idegrendszert, annak regenerációra, pihenésre van szüksége. Ez pedig újabb órákkal odázhatja el a vezetésre alkalmas állapotba kerülést.
Ezért aztán a bonyolult és sokváltozós képlet helyett a lehető legegyszerűbbet ajánljuk: komolyabb mennyiségű alkohol elfogyasztása után csak egy átaludt, pihentető éjszaka utáni másnapon ajánlott a vezetés. Természetesen csakis akkor, ha nem lettünk a túlzott alkoholfogyasztástól másnaposak, illetve kellőképpen tudunk koncentrálni, vezetésre alkalmas állapotba kerültünk.
Milyen bírságra számíthat az, aki ittasan vezet?
A szondáztatás gyakorlatilag egy szűrővizsgálat. Az ittas vezetést az még nem bizonyítja, a "tettet" el kell ismerni, vagy vérvizsgálattal kell bizonyítani. Ha a vér alkoholszintje 0,5 ezrelék alatt maradt, és első alkalommal történt ittas vezetés, úgy az ügy szabálysértésnek minősül. Ilyen esetben 1-6 hónap vezetéstől eltiltásra (azaz jogosítvány bevonásra), pénzbírságra, és kötelező utánképzésre számíthat az érintett.
Ha a véralkoholszint 0,5 ezrelék fölött van, már bűncselekményről beszélünk, így a jogkövetkezmények is súlyosabbak. A vezetéstől eltiltás (jogosítvány elvétel) 6 hónaptól 2-3 évig is terjedhet alkohol ezreléktől függően, de az illetőt akár véglegesen is eltilthatják a gépjárművezetéstől. A vezetéstől eltiltás vonatkozhat csupán bizonyos járműkategóriákra (kategórialetiltás: ilyenkor nem utánképzés kötelezett az érintett), de a jogszabály a valamennyi kategóriára történő vezetéstől való eltiltást is megengedi. Ilyenkor a jogosítvány bevonás mellett pénzbüntetés és kötelező utánképzés az általános kiszabott büntetés.
Ha nem ez volt az első eset, hogy az „elkövető” ittasan ült a volán mögé, vagy személyi sérülés is történt, akkor a legsúlyosabb következményekre lehet számítani. Többszörös visszaesőként ténylegesen letöltendő szabadságvesztéssel, és végleges, akár örök vezetéstől való eltiltással is számolni kell.
Az utánképzés nem egy hagyományos KRESZ tanfolyam, hanem a törvény által előírt és a közlekedési hatóság által kijelölt autósiskolánál végzett komplex vizsgálat. A feltárás folyamán KRESZ teszt, vezetési próba és pszichológiai beszélgetés zajlik, ezt követően a kapott besorolás alapján tanfolyamon, vizsgán (I-II. csoport) és pszichológusok által tartott csoportos foglalkozáson kell részt venni (III-VII. csoport).
Gondolkodjunk el, megéri-e!?
Nagy-Tóth Mónika, a Vizsgaközpont Pályaalkalmassági Igazgatóságának pszichológusa
DECEMBERI NYITVATARTÁS
Címke:
Tekintettel az év végi áthelyezett ünnepnapokra, a Vizsgaközpont december 6-án, 7-én, illetve 13-án és 14-én a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja ügyfeleit és szakmai partnereit. A vármegyei és fővárosi közúti ügyfélszolgálatok pontos nyitvatartási rendje IDE...
A KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ÁLDOZATAINAK AZ EMLÉKNAPJA - NOVEMBER HARMADIK VASÁRNAPJA
Címke:
Miért fontos továbbra is foglalkozni a közúti biztonsággal? Minden év november harmadik vasárnapján (2024. november 17.) tartják a közlekedési balesetek áldozatainak az emléknapját, amely alkalmat...
ÁTMENETI SZÜNET A KÖZÚTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATOKON
Címke: KÖZÚT,
Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. november 7-én és 8-án a Vizsgaközpont közúti ügyfélszolgálatai korlátozottan, kizárólag elektronikus úton lesznek elérhetők, a személyes ügyintézés ezeken a napokon szünetel. Az érintett tevékenységek 2024. november 11-én a...