Fontos határidő-módosítások
A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével és vizsgáztatásával kapcsolatosan több határidő is módosul a vészhelyzetre való tekintettel.
A változásokról a Magyar Közlönyben 2021. február 12-én kihirdetett, a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos szabályokról szóló ITM rendelet (8/2021. (II. 12.)) rendelkezik. Ennek értelmében a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendeletben (továbbiakban: GKM rendelet) szereplő néhány határidő a vészhelyzet időtartama alatt megindított és folyamatban lévő eljárások tekintetében 180 nappal meghosszabbodik.
Fontos kiemelni, hogy azokra a tanulókra / vizsgázókra nem érvényes a most kihirdetetett határidő-módosítás, akik tavaly már éltek a határidő-hosszabbítás lehetőségével. Figyelembe kell venni azt is, hogy a változtatások csak azokat a határidőket érintik, amelyek a 478/2020. számú Kormányrendelet szerinti vészhelyzet időtartama alatt (2020. november 4. és 2021. február 7. között) megindított és folyamatban lévő eljárásokhoz kötődnek.
A 8/2021. (II. 12.) számú ITM rendelet szerint a GKM rendeletben az alábbi határidők módosulnak:
10. § (1) Elméleti vizsgára az bocsátható, aki
a) a tanfolyam elméleti részét az 5. § (3) bekezdésében foglaltak szerint elvégezte és az első vizsgaeseményig az adott tanfolyam megkezdésétől számított kevesebb, mint kilenc hónap telt el, továbbá a 7. § szerinti igazolást a vizsgaközpont részére a jelentkezési lapon bemutatta vagy annak elvégzése alól a 4. § (6) bekezdésében foglaltak alapján mentesült, továbbá aki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló rendelet alapján tanfolyammentes vizsgát tehet,
10. § (5)
Amennyiben a tanuló a tanfolyam kezdetétől számított tizenkét hónapon belül nem teszi le sikeresen az elméleti vizsgáit, akkor csak a teljes tanfolyam megismétlését követően jelenthető ismét elméleti vizsgára.
11. § (6)
A 10. § (2) bekezdésében előírt vezetői engedély helyett egy évig el kell fogadni a feltételként meghatározott kategória megszerzését tanúsító – a közlekedési hatóság vagy a vizsgaközpont által kiállított – a forgalmi vizsga teljesítéséről szóló vizsgaigazolást. Az egy évet az adott kategóriára vonatkozó utolsó sikeres vizsga letételének időpontjától kell számítani.
(7) Amennyiben a tanuló a (3) vagy (5) bekezdésben foglaltak alapján mentesült az elméleti tanfolyam és vizsga alól, gyakorlati vizsgáit a vezetési karton hitelesítésétől számított 12 hónapon belül kell sikeresen teljesítenie. A 12 hónapon túl kizárólag a (3) bekezdés alapján mentesülők esetében a teljes gyakorlati képzés, az (5) bekezdés alapján mentesülők a teljes képzés megismétlését követően jelenthető újabb vizsgára.
14. § (1)
A sikeres közlekedési alapismeretek vizsga – a 11. § (1) bekezdésének c) pontja tekintetében – két évig érvényes.
A fentieken kívül változás még, hogy – ha a gyakorlati vizsga letételéhez a GKM rendelet 11. § (5) bekezdésében feltételként meghatározott vezetői engedély megszerzésétől számított, és a sikeres elméleti vizsga megszerzésére rendelkezésre álló kétéves határidő a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő 15 napon belül jár le –, a vizsgázó legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. naptól számított 180 napon belül tehet gyakorlati vizsgát.
A rendelet 11. § (5) bekezdése értelmében mentesül az elméleti tanfolyam és vizsga alól és gyakorlati vizsgára bocsátható az is, aki
a) „A2” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „A1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik és két éven belül „A1” kategóriára sikeres elméleti vizsgát tett;
b) „A” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „A2” vagy „A1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik és két éven belül „A1” vagy „A2” kategóriára sikeres elméleti vizsgát tett;
c) „C” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „C1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik.
BIZTONSÁGOS ÉS STRESSZMENTES KÖZLEKEDÉS AZ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN: TIPPEK ÉS TANÁCSOK
Címke:
A karácsonyi időszak varázslatos hangulata mellett sajnos gyakran együtt jár a megnövekedett közlekedési forgalom, amely dugókat, hosszabb várakozási időket és stresszes helyzeteket eredményezhetnek az...
ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK KIEMELKEDŐ MUNKATÁRSAINK
Címke:
Idén először rendezte meg a Vizsgaközpont a díjátadóval egybekötött évzáró ünnepségét. A rendezvényen részt vettek az Építési és Közlekedési Minisztérium, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet képviselői, valamint a Vizsgaközpont vezetői és azok a munkatársak,...
PÁLYÁZAT: JÁRMŰVEZETŐI VESZÉLYHELYZETEK GYAKORLÁSÁRA ALKALMAS SZIMULÁTOR TÍPUS AKKREDITÁLÁSA
Címke: KÖZÚT,
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek...
DECEMBERI NYITVATARTÁS
Címke:
Tekintettel az év végi áthelyezett ünnepnapokra, a Vizsgaközpont december 6-án, 7-én, illetve 13-án és 14-én a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja ügyfeleit és szakmai partnereit. A vármegyei és fővárosi közúti ügyfélszolgálatok pontos nyitvatartási rendje IDE...